Ugrás a tartalomra

Használt és új villanyautóra is lehet majd támogatást igényelni, hamarosan bejelentik a tervet

Használt és új villanyautóra is lehet majd támogatást igényelni, hamarosan bejelentik a tervet

Használt és új villanyautóra is igényelhető lesz támogatás vállalkozások és háztartások számára is, egy európai szintű akcióterv keretein belül. A tervet július elején fogják ismertetni. A győri Széchenyi Egyetem és a Nio fog partnerségre lépni egymással.
 
,,Magyarország felgyorsítaná az elektromos autózás átmenetét és egy új, európai szintű elektromosautó-vásárlást ösztönző programokra tesz javaslatot, amely kiváló lesz a vállalatok és a háztartások számára is - mondta az Index beszámolója szerint Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azon a keddi eseményen, amelyen kínai NIO elektromosautó-gyártó és a győri Széchenyi István Egyetem oktatási és innovációs együttműködési megállapodást kötött a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával."
„A program az új járművekre is kiterjed, illetve használt járművek esetén is az ösztönzésben vagyunk érdekeltek, valamint az akkumulátor-újrafeldolgozására is fókuszálunk” – tette hozzá.
 
Egyelőre annyit lehet tudni, hogy a konkrét tervet július elején fogják bemutatni, illetve a Versenyképességi Tanács július 8-9-i ülésén fogják a tagállamokkal részletesen ismertetni. 
 
Forrás: totalcar.hu